Árva János csillagai

Árva János könyv

Jászay-Horváth Elemér 1888-ban született Orosházán, jogot tanult. Verseit a Nyugat folyóirat 1909-től rendszeresen közölte. Árva János című verses meséje 1918-ban jelent meg könyv formában, a gyomai Kner Izidor nyomdájának köszönhetően. A finom zenéjű, verses meseköltemény kicsit emlékeztet a János vitézre. Az égi mezőre tévedt furulyázó árva bojtár, ki a Csillagszemű királylányt keresi, égi útja során több csillaglénnyel is találkozik.

A Tejúton kap tanácsot az égi mezőt vágó Kaszásoktól és a nekik ebédet vivő Sánta Katától.
A szivárvány hídon és a tüzes Ördögárkon áthaladva, legyőzi a sárga, hétfejű Sárkányt.
A Szellő-kölykök útbaigazítása után szemben találja magát a Tatárjárással, s furulyájának lágy szavával legyőzi a tatár kánt. Zenéjével táncra perdíti a Nagy Medvét, karikába tekeri a Kígyót.
Útján tovább haladva találkozik kollégájával, az égi határ kerülő Csillagjuhásszal. A bárányfelhők terelőjének segítségével megleli a vénséges vén Göncöl apót.
Göncöl apó szekere az elé fogott szélparipának köszönhetően hasítja a kék eget, míg a lúdlábon forgó Palotához nem érnek.
Az égi szerelmesek egymásra találnak, s mennyei lakodalom után Árva János, Boldog Jánossá válik.

A magyar népi csillagnevek és hozzájuk kapcsolódó mondák kutatásának kezdete a 19. század közepére tehető.
A kutatásokban úttörő munkát végzett Ipolyi Arnold (1854; Magyar Mythológia), Lugossy György (1855; Ősmagyar csillagismeret), Kálmány Lajos(1877), Jankó János(1883), Lázár István (1896).
A 19. század vallási néprajz és mitológia elismert kutatói, gyűjtői közé tartozott – Kandra Kabos Jakab, Csengery Antal, Wlislocki Henrik.
A 20. század elejének kiemelt gyűjtői voltak:
Gönczi Ferenc (1914), Toroczkai Wigand Ede (1915), Berze Nagy János (Égigérő fa).

A csillagos magyar ég alakjait, mondáit feldolgozó első ismert mű az 1916-ban megjelent Toroczkai Wigand Ede Öreg csillagok című könyve. A könyv megjelenésének okát ezzel magyarázza az író: „ Írásom oka, hogy porladó apáink keblök hordta meghittjei feledésbe ne menjenek. A mondottak nagy része gyermeteg kedélyű s már mulandóságnak induló pásztorélet, régmúlt idők emléke.”
A 37 oldalas könyvet Nagy Sándor gyönyörű illusztrációi, mesebeli csillagtérképei díszítik.
Jászay-Horváth Elemér 1918-ban kiadott csillagneveket felhasználó verses meséjének aprócska kötetét Örkényi István grafikus csodálatos meseillusztrációi teszik még színesebbé.
Komjáthy István 1955-ben megjelent Mondák könyve című művében Szépmező Szárnya kalandjai révén a Tetejetlen Fáról körülpillantva a csillagképek magyar megszemélyesítőivel találkozhatunk: Hüvelykpicinnyel, Sánta Katával, Kaszással, Aranyhajúval, Bujdosók Lámpásával, Göncölszekérrel.

Berze Nagy János néprajzkutató Égigérő fa című könyve a szerző halála után, 1958-ban jelent meg. A világ közepét jelentő égig érő fa a csillagistenek lakóhelye, itt találjuk a csillagok házait.

Ajánlom jó szívvel Jászay-Horváth Elemér versét minden korosztálynak, ki még gyermeki énjét nem feledte.

Kapcsolódó írás:

http://www.danyikronika.hu/node/8316 Mesélnek a csillagok V.
http://www.danyikronika.hu/node/8177 Mesélnek a csillagok IV.
http://www.danyikronika.hu/node/2693 Mesélnek a csillagok III.
http://www.danyikronika.hu/node/2682 Mesélnek a csillagok II.
http://www.danyikronika.hu/node/2667 Mesélnek a csillagok I.

Buborék

Nagy Sándor: Ég abroszunk

Jászay – Horváth Elemér: Árva János 
- mese -

Árva János bojtárgyerek,
Bég körötte báránysereg;
Nappal őrzi fodor nyáját,
Este fújja furulyáját.

Furulyája messze hangzó,
Mint nyárestén mély harangszó,
Szava száll a pusztán végig,
Fölhat a csillagos égig.

Kicsi hangja úgy kesereg,
Mint anyja után a gyerek;
Bús panasza messze sajog:
Búsultak rajt' a csillagok.

Füleltek rá figyelmezőn
Fönn a szép kék égi mezőn
S letekintett, arra járván,
Csillagszemű szép királylány.

Letekintett, hosszan nézte,
Furulyaszó megigézte,
Fájt neki a földi zene,
Könnybe lábadt csillagszeme.

Csordult, perdült könnye cseppje,
Harmatcseppek legisszebbje,
Csillogóan hullott, szállott,
János bús szívén megállott.

S azóta az este óta
Egyre búsabb lett a nóta,
Úgy zokogott, mintha benne
Árva János lelke lenne:

— Kéklő égi réten vár rám
Csillagszemű szép királylány.
El kell mennem, útra kelnem,
Őt föllelnem, megölelnem.

Másnap, édes esti csendben
Beszámolt a nyájjal rendben
S útnak indúlt, napnyugotnak,
Csillagok hol elnyugodnak.

Messze az út az égaljig,
Hol a földdel összehajlik,
Ölelkezve kék a zölddel. —
Hét esztendő, hét nap tölt el.

Mendegélt, ment ázva-fázva,
Estelente furulyázva;
Furulyája addig szóla,
Elfogyott a föld alóla.

Ezüstporos Tejút tája,
Szívdobogva lépett rája :
Árva János, arany csillag,
Égnek országútján ballag.

Magos égen csillag számos,
Merre mégy most, Árva János?
Hol van szíved szép bálványa:
Csillagszemű, királylánya ?

Kaszásoknak vág ott hada,
Megy utánuk Sánta Kata,
Viszi már az estebédet. —
Árva János elé lépett.

— Sánta Kata, mondd meg nékem
Merre van az üdvösségem,
Magos égnek melyik táján,
Csillagszemű szép királylány?

— Messze van az ide, árvám,
Túl hetedhét ég-határfán,
Hol hidat ver a szivárvány:
Ott lakik a szép királylány.

— Ha mégolyan messze lenne,
Lábam addig sem pihenne;
El kell mennem, útra kelnem,
Őt föllelnem, megölelnem.

Mendegélt, ment éj s nap folyvást,
Hát egyszer hall fújást, morgást:
Túl a tüzes Ördögárkán
Reáront a Sárga Sárkány.

Hét feje hét vörös csillag,
Mint eleven parázs, villog,
Tekintete vész villáma:
— Árva János, meghalsz máma!

De Jánost sem gyúrták porbul,
Meg se rezdül, meg se fordul,
Előkapja furulyáját,
Rázendíti a nótáját.

Friss a nóta, táncra csaló,
Épp sárkánytalp alá való.
A vén sárkány nekikergül,
Irdül-fordul, táncra perdül.

Hosszú farkát karra kapja,
Kis kalapját félrecsapja,
Egyet rikkant, kettőt toppant,
Fürge táncát ropja roppant.

De a nóta egyre frissebb,
Sárkány tüze egyre kissebb,
Már a vérét érzi fagyni,
Mégsem tudja abbahagyni.

Lélegzetét fújva szedi,
Redves nyelvét is kiveti,
Míg ledől az út porára:
Elszállt belőle a pára.

Sárkány hasa égnek mered,
Árva János tovább ered;
Felhők országútját rója
Csillagoknak bujdosója.

Amerre a felhők szállnak,
Szellő-kölykök ott kószálnak,
Hosszú fülük hegyezgetik,
János arcát legyezgetik.

— Szálló szellő, mondd meg nékem,
Merre van az üdvösségem,
Magos égnek melyik táján,
Csillagszemű szép királylány?

— Messzi ide az a határ,
Nem jár arra égi madár,
Nem jár arra még a szél se:
Isten tudja, odaérsz-e?

— Ha elfoly is minden vérem,
Addig megyek, míg elérem,
Fáradt lábam elébe jut,
Elvezet a fényes Tejút.

A Tejúton szembe pedig
Ezüst felleg kerekedik,
A pereme vértől párás:
Erre tart a tatárjárás.

Ostor pattog, szablya csattog,
Szikrázik az út alattok;
Amerre csak elhaladnak,
Kis csillagok leszaladnak.

Elül nyargal nagy pogányúl
Kutyafejű tatár khán úr,
Foga csattog, szeme éget:
Árva János, véged, néked!

No, de János meg nem retten,
Tarisznyába benyúl menten,
Előveszi furulyáját,
Rázendíti a nótáját.

Fürge csárdás ütemére
Fölpezsdül a tatár vére,
Bő gatyájuk vet száz ráncot,
Úgy járják a tatár-táncot.

Még a khán is szaporázza,
Ha elfárad megújrázza,
Ferde szeme nekidülled,
Tántorogva hozzád-tülled.

Nem is ügyel már a dalra,
Dűl a sereg jobbra-balra,
Telik vélük gödör, árok:
Oda vannak a tatárok.

Bevégződvén a nagy bál ott,
Árva János odébb állott,
Fáradt lába vitte vágyát:
Föltalálni királylányát.

Mendegélt, ment éj-s naphosszant
Körülötte fű se moccant,
Lomb se bókolt rá sötéten:
Fű, fa nincs ez égi réten.

Csak temérdek csillagszörnyek,
Miktől az ég boltja görnyed,
De megjuhoz minden pára
Kis furulya lágy szavára.

Nem bántotta a Nagy Medve,
Mackó-táncra kerekedve;
A Kigyó is, bár nincs lába,
Tekergőzött karikába.

De János csak ment előre,
Nem gondolva pihenőre;
Sebes lábbal, fájó térddel
Egy nagy pusztaságba ért el.

Semmi élő nincsen ott már,
A Tejút is elfogyott már,
Oly félős hely, oly magányos:
Merre mégy most, Árva János?

Elcsüggedve, elernyedve
Leült szegény egy fellegre,
Elővette furulyáját,
Rázendíté a nótáját.

Hát ahogyan ott furulyáz,
Arra tart a Csillagjuhász,
Égi határ kerülője,
Bárányfelhők terelője.

— Csillagjuhász, mondd meg nékem,
Merre van az üdvösségem,
Magos égnek melyik táján,
Csillagszemű szép királylány ?

— Messze van az ide, pajtás,
Szekeren is jó nagy hajtás,
Ha gyalog mégy így továbbad,
Térdig kopik a két lábad.

— Hanem arra napnyugotnak,
Göncöl apó ott nyugodgat,
Hátha jó kedvében leled,
Elszekerez oda veled.

Jó tanácsért hátát adva
Indult János napnyugatra,
Éjt és napot egybe csapott,
Míg elérte Göncöl apót.

Ott a szekér, csillog-villog,
Négy kereke négy szép csillag,
Három másik meg a rúdja,
Égmező az országútja.

— Göncöl apó, szépen kérem,
Adjon helyet a szekéren
Kis vándornak, kit a vágy hoz
Csillagszemű királylányhoz.

Göncöl apó vénséges vén,
Vénebb, mint a gyalogösvény,
Ősz fejével bólogatva
Szól, jó szóra jó szót adva:

— Ugorj csak föl hamarjába,
Kapaszkodj a saroglyába!
Szélparipám sebes táltos,
Mint a madár, gyorsan szálldos.

Fölcihelődött az apó,
Megcsattant az ostorcsapó,
Rugaszkodék jó széllova
S mint a vihar, zúgtak tova.

Mint a villám a felleget,
Hasították a kék eget,
Útlan úton és útfélén
Mentek, mint a veszedelem.

János szédült, meg káprázott,
Bár a szekér alig rázott;
Mintha födné puha szőnyeg:
Nincs göröngye égmezőnek.

Nagy utazás után végre
Értek egy szép selyem-rétre,
Selyem-réten arany csoda:
Lúdlábon forgó palota.

Sáraranyból a téglája,
Színezüst a gerendája,
Száz oszlopa fehér márvány,
Csapóhídja szép szivárvány.

Árva János feje kábul:
A ház gyémánt ablakábul
Nézelődik, rája várván,
Csillagszemű szép királylány.

— Nyugodalmam nincs azóta,
Hogy felhangzott az a nóta.
Egyre leslek, várlak, hílak,
Árva János, arany csillag!

Hát ahogy néz figyelmezőn,
Furulya szól kint a mezőn,
Mintha madár énekelne:
Szép dal, mint a szív szerelme.

Kis furulya lágy szavára
Menten megállt forgó vára,
Hidat vert a szép szivárvány,
Leszaladt a szép királylány.

Libbent, mint a pille lebben,
Álomképnél sebesebben
S ráborult, hogy oda ére,
Árva János kebelére:

— Árva János, szép szerelmem,
Be jó téged átölelnem!
Égi leány, földi legény:
Én a tiéd, te az enyém.

— Szép királylány, égi párom,
Csókodat be régen várom !
Világ végén is föllellek,
Csak föllellek, megölellek.

Rögtön hittak csapot, papot,
Násznagynak meg Göncöl apót;
Olyan lagzi kerekedett:
Fölverték az egész eget.

Táncolt a lúdláb a házzal,
Sánta Kata a juhásszal,
A söprűnyél a lapáttal,
Szépanyád a szépapáddal.

S már azóta nem sír árván
Csillagszemű szép királylány
S Boldog János, arany csillag
Bárányfelhők után ballag.

S estelente, mint két gyermek,
Selyem fűre lehevernek,
Hűs árnyában arany háznak,
csókolóznak furulyáznak.

(A vers szövege az eredeti helyesírással olvasható!)