Szőnyi Bartalos Mária: KETTŐS MÉRCE

Az emberek kivétel nélkül – ösztönükből fakadóan - kettős mércét alkalmaznak. Nem tehetnek mást e poláris világban!

Akkor rajzolódhat ki szemünk előtt, vagy válhat felismerhetővé számunkra teljességében az emberek kettős mércére való hajlama, amikor viszonyítunk önmagunkhoz valamit, valakit. A „hozzám képest” ő milyen, és a „hozzá képest” én milyen vagyok összehasonlításkor általában az ÉN pozitívumai felé hajlik az ember önmaga megítélésében. Még a mellérendelt viszonyokban is könnyen azon kaphatja magát az ember, hogy a másik fölé helyezi személyét tulajdonságaiban, tetteiben. A mai „hierarchikus magaslatok” pedig egyértelműen arra ösztönöznek sok embert, hogy – akár tehetség és képesség hiányában - megpróbáljanak a ranglétrán intenzíven felfelé kapaszkodva elsődlegesen kifelé, de legalább önmaguk előtt többnek, jobbnak látszani azoknál, akik a ranglétrán közvetlenül alattuk, vagy felettük vannak. Hajlamosak vagyunk mások elé vagy mások fölé helyezni magunkat. Értékrendünkön, annak változásainak függvényében válunk hajlamossá mindenek elé és mindenki fölé helyezni magunkat. Lehetőség híján az is előfordulhat, hogy csak eljátszunk a gondolattal, hogy különböző státuszokban, a szerepeket hogyan oldanánk meg, a konfliktusokat hogyan oldanánk fel másokkal, vagy önmagunkban.

Egyetlen „lény”, akivel szemben az ember versenyszelleme alul marad: Isten. Mint teremtő, nem az embert teremtette maradandóra e földi létre, hanem az Életet. Az ember maradandósága mégis biztosítható a szaporodással és a gének hordozójaként megvalósítható a teremtés további folyamata. Az ember, tehát az élet fenntartásának az egyik eszköze a Földön. Ha valaki ennél többre tartja magát, az nagyon nagyot téved! Ennek felismerése nem csorbíthat semmit az ember fontosságán és szerepén. Akkor sem, ha az egyes ember nem maradandó teremtmény. Ha jól átgondoljuk, akkor rájövünk, hogy nagyon unalmas lenne nélkülünk, emberek nélkül, a Föld.

Vagyunk.

Zajlik is az élet rendesen e Földön. A kettős mérce miatt. Ezt az életformát a két kiugró génpárhoz tartozó embercsoport okozza. Az egyik azt mondja, hogy ő is tud teremteni és jobban, mint az Isten. Meg is teremtette a pénz uralmát, így a pénz lett az istene.

A másik gén pedig azt mondja, hogy a teremtés folyamata az Isten dolga és nem avatkozik bele, mert abból csak baj lehet, mint ahogyan érzékelhető is az, hogy a pénzen fegyvereket gyártanak és vásárolnak, s bizony öldöklés, harcok dúlnak a Földön. Aki a szemmel látható és tapintható „pénzistent” eszköznek használja, az bizony az Isten erejét nem látja, fel sem fogja, nem hiszi, mert még nem kapott a „fejebúbjára” legalább akkorát, hogy észhez térjen. Pedig az „isteni erőlét” jelei egyre jobban tapasztalhatók azok számára, akik tudnak Isten létezéséről és bíznak benne.

/Fusz-részlet/
Teljes cikk: http://fusz.hu/node/7684