Itt vagyEgyházi hírek

Egyházi hírek


Mátraverebély - Szentkút - Falloskút 2013. augusztus 17.

Ebben az esztendőben igen nagy létszámmal mentünk- 66 fő- közös zarándoklatra Szentkútra.

Nagy örömmel és meghatottsággal énekeltük a gyönyörű búcsús énekeket. Lelki felüdülés volt úgy gondolom mindenki számára, mind az egyéni ima, ének, mind a szentmise.

Deák Mihály apát - plébános temetése képekben



Deák Mihály apát- plébános 1993- 2000 között volt dányi plébános.
Nyugodjék békében a feltámadásig!




Dányiak zarándoklata Lourdes-ban (képekkel) 2012. szeptember

Istennek hála, idén 26-an indultunk közös zarándoklatra, hogy kicsit kilépjünk a mindennapok forgatagából, és együtt menjünk élményeket szerezni.

Első állomáshelyünk Svájc volt. Itt megtekintettük a híres Mária-kegyhelyet, Einsiedelnt, amely a bencések gondozásában áll.

Templombúcsú 2012. Ünnepi miserend

SZENT JAKAB HÉTVÉGE

2012. július 28., szombat

Negyed 6-tól rózsafüzért imádkozunk, ezzel a közös imával készülünk a szentmisére.

Este 6 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet Dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia volt elnöke mutat be.

A mise után körmenetet tartunk.

2012. július 29., vasárnap

Nyáresti kép 2012. július 03.

Hold 01.Hold 01.
Tegnap este készítettem ezeket a képeket a kertemből és a szomszéd kertjéből.Gondoltam érdekesség képpen megosztom.



Papszentelés Vác, 2012. június 23.- képekben

Szentmisére várvaSzentmisére várvaJúnius 23-án, szombaton néhány év után ismét papszentelésre indultunk a váci székesegyházba.
Nagyon megható és szép pillanatokat élhettük át a szentmisén belül, ahol Skravanek Gábort Dr. Beer Miklós egyházmegyénk főpásztora három másik diakónus társával együtt áldozópappá szentelte.

Szent Három Nap - képekben 2012.

E Jelben váltott meg bennünketE Jelben váltott meg bennünketkörmenetkörmenetEgyházmegyénk FőpásztoraEgyházmegyénk FőpásztoraAz elmúlt napokban megünnepeltük egyházközségünkben a Szent Három napot, hitünk legnagyobb titkát, a FELTÁMADÁST.

Nagyheti szertartások és ünnepi szentmisék rendje

2012. ÁPRILIS 01., VIRÁGVASÁRNAP

7 ÓRAKOR SZENTMISE (BARKASZENTELÉS)

9 ÓRAKOR SZENTMISE ( ÉNEKELT PASSIÓ)

18 ÓRAKOR SZENTMISE

2012. ÁPRILIS 05., NAGYCSÜTÖRTÖK

ESTE 7 ÓRAKOR SZENTMISE AZ UTOLSÓ VACSORA EMLÉKÉRE, MAJD VIRRASZTÁS.

2012. ÁPRILIS 06., NAGYPÉNTEK

DÉLUTÁN FÉL 5 ÓRAKOR SZABADTÉRI KERESZTÚT.
ESTE 7 ÓRAKOR NAGYPÉNTEKI SZERTARTÁS.

MEGHÍVÓ

Szeretettel hívjuk a falu lakosságát április 1-én, délután 3 órára virágvasárnapi közös imádkozásra a Nepomuki Szent János szobor felszentelésének első évfordulója alkalmából.

Helyszín: Fő utca, Nepomuki Szent János szobor.
Mindenkit hívunk és várunk!

Hamvazószerda - Esti szentmise képei 2012. 02.22.

„Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”„Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”Kezdődik a nagyböjt!

A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 22-ére esik.
A hamvazószerda arra az ősi hagyományra vezethető vissza, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét a mai napig őrzi a szertartás: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.

Téli képek 2012.

TélTélTélTélTélTélTélTélTélTélTélTélTél 02Tél 02Tél 01Tél 01

Felhívás

Katt a nagyobb képért!Katt a nagyobb képért!

Út a Jászolig - Dr. Kemény András ünnepi beszéde a magányosok karácsonyán, Advent 4. vasárnapján

Kemény dr.Kemény dr.
Nagy szeretettel köszöntöm a megjelenteket. Polgármester Asszony tájékoztatott, hogy itt egyedül élő nyugdíjasokkal fogok találkozni. Nézem az arcokat. Mi már régóta, több évtizede ismerjük egymást. Szinte mindenki élete nyitott könyv számomra. Tudom örömeiket, tudom bánataikat.

Visszatekintés az elmúlt esztendőre - 2011.december 31.

Hálaadó szentmise előtt hangzott el a dányi Szent Jakab templomban.

Ma Szent I. Szilveszter pápa emléknapja, a polgári év utolsó napja, estéje van.

Ilyenkor a keresztény ember számadást tart, összegzi a nemsokára maga mögött hagyott esztendőt! Ezt tesszük most mi is, ebben a pár percben. Összegzés és köszönet!

Karácsonyi szentmisék rendje 2011. december 25 - 26.

Szent Jakab templom - Dány

2011. december 24. Éjféli szentmise (szombat éjjel)

2011. december 25. Urunk Születése - Karácsony

7 óra: Pásztorok miséje

9 óra: Ünnepi szentmise

Este nincs szentmise!!!

2011. december 26. Szent István első vértanú ünnepe

Szentkúti zarándoklat 2011- képekben

érkezésérkezésérkezésérkezésmisére várvamisére várvaünnepi miseünnepi mise

Mága Zoltán koncert Dányban!

MÁGA ZOLTÁN HEGEDŰMŰVÉSZ ISMÉT TEMPLOMUNKBAN KONCERTEZIK!

Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Testvéreket 2011. augusztus 8-án, hétfőn este 19 órakor Mága Zoltán és az Angyalok koncertjére!

A nagy sikerű szeptemberi koncert után a Művész Úr ígéretet tett arra, hogy hálából a dányi emberek kedvességéért és szeretetéért, a 100 templomi koncert sorozat keretén belül még egyszer ellátogat hozzánk. Ígéretét nem feledve, megkeresett bennünket, s mi örömmel mondtunk igent egy újabb koncertre, melyet a művészek teljesen ingyen vállaltak.

Templombúcsú - Szent Jakab apostol ünnepe 2011- képekben.

Július 30-án, szombaton délután 5 órakor megtartottuk templombúcsúnk ünnepi miséjét.Érsek atya köszöntéseÉrsek atya köszöntése

Az ünnepi szónok Dr.Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek atya volt.

Bérmálás-2011.

Sarlós Boldogasszony napján egyházközségünkbe látogatott egyházmegyénk főpásztora,Dr.Beer Miklós,hogy megbérmálja azt a 20 fiatalt,akik felkészültek erre a napra.
A szentmise elején a bérmálkozók köszöntötték a püspök atyát,Isten áldását kérték főpásztori szolgálatára,valamint azt,hogy szolgáltassa ki számukra a bérmálás szentségét.

Úrnapi körmenet - képekben

körmenetkörmenetkörmenetkörmenetkörmenetkörmenetkörmenet-Sándor testvér szolgálatbankörmenet-Sándor testvér szolgálatban