A megbocsátás

„Aki a másik embert elítéli, az tévedhet, aki megbocsát neki, az sohasem téved.” (Heinrich Waggerl)

Annyira vagyunk lelkileg egészségesek, amennyire képesek vagyunk megbocsátani a minket ért sérelmekért.
A megbocsátás sokszor egészen természetellenes dolognak tűnik, merthogy az igazságérzetünk azt mondja, hogy az embereknek igenis meg kell fizetniük azért a sok rosszért, amit tettek. Ám a megbocsátás a szeretet ereje, amivel megtörjük a természet törvényét.
A vádaskodásra, és haragtartásra való hajlam gyerekes, és beteges tulajdonság. A haragról való lemondás, a megbocsátás képessége az ismertető jegye az igazán felnőtt embernek.
A megbocsátás önös érdek. Minden megbocsátás annak válik a javára, aki megbocsát, mivel a megbocsátás kihat a lelki nyugalmára.
A megbocsátás nem a másik fél érdekét szolgálja. A másiknak sokszor sejtelme sincs arról, hogy meg kellene bocsátanunk neki. Talán nem is emlékezik arra, hogy megsértett minket. A megbocsátás saját érdekünkben történik. Az egészségünk érdekében. Szükségünk van rá a gyógyuláshoz, mert ha megrekedünk a dühnél, a lelkünk sorvadni kezd.
Megbocsátani annyit jelent, mint lehetővé tenni magunk számára azt, hogy nyugodtan aludjunk. Ha nem tudunk megbocsátani, nem tudunk jót akarni, akkor saját magunkat tesszük boldogtalanná, mert képtelen együtt lenni a szívbéke és a gyűlölet. Tehát éppen az ellenség kívánságát valósítjuk meg, vagyis ártunk önmagunknak.

A megértés és a megbocsátás

Aki meg tudja magában fogalmazni, hogy a másik miért gondolkodik úgy, ahogy gondolkodik, az, ha nem is helyesli, de megérti a másikat.
Meg kell tanulnunk átérezni mások helyzetét. Ez az empátia képessége. Amennyire sikerül ezt erősíteni magunkban, annyira leszünk képesek erőltetés nélkül lemondani az ítélkezésről. Az ítélkezésről való lemondás nem jelent helyeslést. Egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni a magatartását.
A megértés képes kihúzni a szívből a gyűlölet méregfogát.
A megértés az alapja minden együttélésnek.
De azt is meg kell tanulnunk, hogy meg tudjuk érteni önmagunkat is. Itt sem szabad azonosságot látni a megértés és a helyeslés között. Ha meg tudod érteni az önmagad által sem helyeselt magatartást is, akkor leszel képes arra, hogy korrigáld a magatartás-rugókat, s valóban fel tudd venni az önmagad által is helyeselt irányt.
Ha tudomásul veszed azt, hogy olyan vagy, amilyen vagy, akkor könnyebben tudomásul fogod venni azt is, hogy az emberek is olyanok, amilyenek.
Persze, az embernek fáj az a sérelem, amit nem érdemelt meg. Ezt a fájdalmat nem szabad önmagunk előtt se letagadni. Viszont el kell engedni, miután átéltük.
A megértés segít elengedni a fájdalmat, nem elfelejteni, csak nem reagálni már érzelmileg a dologra. És a másik emberben azt az embertársunkat látni, aki botlott egyet az útja során - ugyanúgy, ahogy mi magunk is botlunk szép számmal, csak ennek a botlásnak most pont mi ittuk meg a levét. A mi botlásainknak pedig valaki más itta, vagy issza majd. Emberek vagyunk, ezért tökéletlenek.
A szeretet, az igazi, görögül azt is jelenti: látlak (agape). Látom az utadat, látlak téged, és ha akarod, visszafogadlak a szívembe. Ez a megbocsátás.
Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Bánj úgy vele, mint önmagaddal.
Minden helyzetben gondolkodjunk el, hogy mi milyen bánásmódra vágynánk ugyanilyen helyzetben? Ha fordított lenne a helyzet, én milyen bánásmódot szeretnék?
Gondoljunk erre, amikor kényes helyzetbe kerülünk, amikor vita, nézeteltérés van valakivel.

A tett és a tettes szétválasztása

Jézus a kereszten hangosan könyörgött:
“Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lukács 23,34)
Jézus a bűnt a tudatos cselekvéshez köti. Szenvedése közepette is másokért aggódik. Igazságérzete még ekkor is erősebb más érzésnél.
Az ember megbocsát, merthogy le tudja hántani a tettet a tettesről, és látja, hogy a tettes egy esendő ember, aki hibázik, és ha nagyon megnézi, a történetéből érthető is lehet, hogy mi vezette az illetőt a gonoszságig.
Nagyon sokféle ember van, nagyon sokféle fejlettségi fokon.
Ezért a megbocsátás alkalmával tudnom kell azt, hogy az az ember, aki képes úgy bántani engem, hogy nagy és mély fájdalmat okozzon, az még alacsony szinten van. Egy olyan ember, akit már nem a személyisége, hanem a lelke motivál, képtelen lenne ilyen bántásra, legalábbis szándékosan képtelen lenne, legfeljebb véletlenül vagy ügyetlenségből. Ezért látom, hogy az a rossz, amit nekem okozott, az számára a pillanatnyi legjobb megoldás volt valamire - a maga szintjén annak tűnt neki.
Eszembe juthat az is, hogy a bántó nem célzottan velem volt olyan, amilyen, hanem ő eleve ilyen, itt tart, és ugyanazt a bántás elkövette volna bárki mással is.

Kiknek bocsássunk meg?

Bocsássunk meg mindenkinek. Mindenkinek, aki valaha is megbántott valamivel. Fejlesszünk ki magunkban egy olyan hozzáállást, amely visszautasítja a haragot mindenkivel szemben.
Ismételgessük magunkban: megbocsátok neki, megbocsátok mindenért, felejtsük el.
A megbocsátás felszabadít bennünket és a másik embert is, és gyors léptekkel haladhatunk képességeink kiteljesítése felé.
Bocsássunk meg saját magunknak. Bocsássunk meg minden értelmetlen, gonosz dolgot, amit valaha tettünk, mert minden ember követett el értelmetlen, gonosz, ostoba, nevetséges dolgokat.
Nem tudunk igazán megbocsátani magunknak, hacsak nem nézünk igazán szembe a múltban elkövetett hibánkkal.
Nem kell rossz embernek lenni ahhoz, hogy rossz dolgokat csináljunk.
Ha csak a rossz emberek tennének rosszat másokkal, meglehetősen jó világban élnénk. Legalább annyit bántunk másokat az ügyetlenségünkkel, mint a rossz cselekedetekkel.
És minél tisztességesebbek vagyunk, annál jobban átérezzük, hogy milyen fájdalmat okoztunk másoknak.
Akkor bocsátunk meg magunknak, miután felfedezzük a saját hibánkat. Azért a jóért értékeljük magunkat, amit találunk magunkban, és azért a rosszért bocsátunk meg, amit elkövettünk.

A megbocsátás nem elfelejtés

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy nem fáj a megbántás.
Megbocsátani azt jelenti, hogy embertársainkkal kapcsolatban igyekszünk olyan elnézőek lenni, amilyen elnéző volt velünk eddig Isten.
Amikor megbocsátunk, nem felejtjük el a bántást. Merthogy pontosan azért kell megbocsátani, mert nem tudjuk elfelejteni, amit tettek velünk.
Azok a legveszélyesebb fájdalmak, amelyekre nem merünk emlékezni. Ezeket letuszkoljuk a tudattalanunkba, remélve, hogy nem fognak fájni. De ezek álruhában térnek vissza, és alattomosan akkor csapnak le ránk, amikor a legkevésbé számítunk rá.

Végül, ha elkövettünk valamit, és megbántottunk valakit, kérjünk bocsánatot tőle. Sokan vannak, akiknek nincs bátorságuk, merszük, lelkierejük, hogy azt mondják: nagyon sajnálom.

Megbocsátás és visszafogadás

A megbocsátás mindig kötelező, de akinek megbocsátottál, azzal a további kapcsolatodban feltételeket kell állítanod. Ezt jelenti az, hogy bárányok vagyunk, de nem vagyunk birkák.
Lehet felhasználni, de nem lehet kihasználni. Tehát a megbocsátásban is helyet kell kapnia a bölcsességnek.
A megbocsátás nem azonos a visszafogadással, a befogadással. Mindenkinek meg kell tudnunk bocsátani, de visszafogadni, újra a régi kapcsolatot átélni csak akkor lehet, ha az, aki bántott, ezt megbánta, és jelei vannak annak, hogy szeretni akar.
A visszafogadásnak tehát feltételei vannak! A megbocsátásnak nincsenek feltételei.
A megbocsátás lényegéhez nem tartozik hozzá az érzelmi változás. A megbocsátás akarat kérdése. Aki szeret, az jót akar. Elsősorban önmagának akar jót. Béke csak annak szívében talál otthonra, aki lemond arról, hogy mások rossz akaratára rosszal válaszoljon.
A saját jól felfogott érdekedben ne foglald el magad büntetést, visszavágást kitaláló gondolatokkal. Mert ha ilyenekkel foglalkozol, akkor te vagy az, aki nem tud nyugodtan aludni.
A megbocsátás fontosabb az ítélkezésnél.

Válasszunk egy mintát

Olyasvalakit, akit tisztelünk a vonzó személyisége miatt. És ha valamilyen nehéz helyzetbe kerülünk, tegyünk úgy, ahogy az a személy tenne.
Gondoljunk arra, hogy pl. Jézus mit tenne ebben a helyzetben, mit tenne a helyemben?
Ha ezt használjuk mintául, és ha másokkal éreztetni próbáljuk fontosságukat, akkor sikeres személyiséget fejlesztünk ki, amelynek révén mindent elérhetünk, amit akarunk az életben társainkkal együtt haladva.
A megbocsátás könnyebb bármi másnál, ha az indulaton felülkerekedik a józan ész.

Az aranyszabály

„Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük.” (Máté 7,12)

Jézus pozitívan fogalmazza meg azt a cselekvési aranyszabályt, amit addig negatív formájában ismertek. Az ember tökéletessége nem abban áll, hogy nem tesz rosszat, hanem abban, hogy megteszi a jót.
Gyakran úgy teszünk, mintha tiszteletben tartanánk az aranyszabályt, de valójában csak kevesen alkalmazzák gondolkodásukban és cselekedeteikben.
Akik tisztában vannak jelentőségével, alkalmazzák is.
Henry Ford mondta:
„Minden futószalagról leguruló autóban egy kicsit benne vagyok én magam is; és minden eladott autó után elsősorban arra gondolok, hogy gazdájának mekkora szolgálatot fog tenni, és nem az jut eszembe, hogy nekünk mekkora hasznunk van belőle.”
Ford valóban e szerint az elv szerint élt, és ettől lett világszerte minden idők egyik legsikeresebb gyárosa. Hamar megtanult önzetlen ambícióval élni, és ez meg is hozta számára a lelki egyensúlyt.
Az aranyszabályt az ember kétezer éve megfelelő, követendő viselkedési normaként kezeli, de még nem értettük meg az alapjául szolgáló törvényt.
A törvény pedig így hangzik: Ahogy vetsz, úgy aratsz. Amikor kiválasztasz magadnak egy viselkedési módot, amit másokkal való érintkezéseid során használsz, tudnod kell, hogy olyan erőt hozol mozgásba, amely mások életében folytatódik (jól vagy rosszul), végül visszatér hozzád, és elősegíti vagy akadályozza életedet.
Megteheted, hogy igazságtalanul bánj a többi emberrel, ám tudnod kell, hogy az igazságtalan bánásmód visszaszáll a fejedre.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a mások iránti barátságtalanságod és igazságtalanságaid közvetlenül, egyszerűen visszaszállnak a fejedre, hanem ennél sokkal messzemenőbb következményei vannak, s a benned megfogalmazódott gondolat következménye jut vissza hozzád.
Tehát nemcsak, hogy ajánlatos úgy bánnod fele-barátaiddal, amilyen bánásmódban magad is szívesen részesülnél, hanem gondolnod is úgy kell a többi emberre, ahogy szeretnéd, hogy rád gondolnának.
Jellemed a gondolataid és tetteid összessége.
Ha akarnál, se tudnál másoknak szolgálatot vagy szívességet tenni anélkül, hogy te magad ne látnád hasznát.
Hasonlóképpen, senkiről sem tudsz rosszat gondolni, és ártani sem tudsz senkinek anélkül, hogy meg ne kelljen fizetned az árát hasonló mennyiségű lelkierőd és nyugalmad elvesztésével.
Élő mágnes vagy. Azokat vonzod magadhoz, akiknek a jelleme hasonlít a tiedhez; a többieket eltaszítod magadtól.
Ha kedves, tapintatos, nagylelkű, sikeres embereket szeretnél magadhoz vonzani, neked is ilyennek kell lenned.
A választás joga a tied.