Itt vagyBlogok / detto's blog / Ellen Gould White A nagy küzdelem

Ellen Gould White A nagy küzdelem


Beküldte detto - Ekkor: 2012 December 14

"Egy csaknem száz esztendővel ezelőtt írt könyvet tart kezében az olvasó. Szerzője E.G. White, akinek számos munkáját fogadták érdeklődéssel magyar olvasói. A szerző 1827 és 1915 között élt és munkálkodott főként Amerikában, (...)Ez a könyv 1888-ban jelent meg először, azóta közel ötven nyelvre fordították. (...)Ez a testes kötet nem egyháztörténeti kézikönyv. Több is annál, meg kevesebb is. Sok klasszikus forrásmunkát idéz. A jegyzetek tanúsága szerint 88 szerzőtől mintegy 400 alkalommal hivatkozik történelmi dokumentumokra, korában jól ismert és megbecsült forrásmunkákra. Ennek ellenére nem végez oknyomozó történelmi kutatást vagy forráskritikai munkát. Nem foglalkozik az egyetemes egyháztörténelem minden ágával vagy lényeges vonulatával. Csak azt a célt tűzi ki maga elé, hogy az üdvösségtörténet megvalósulásának útját kövesse végig a keresztyénség közel két évezredes történetén át Jeruzsálem pusztulásától a mennyei Jeruzsálem megalapításáig, amikor Isten végképp eltörli a bűnt és minden következményét. Azt a tragikus folyamatot kíséri nyomon ez a könyv, 6. oldal amelynek következtében az emberi közösségeket - benne az egyház közösségét is - tönkretette, megrontotta a bűn."

http://igemorzsa.hu/e_g_w_konyvek/nagy_kuzdelem/tartalom.html

Tartalmas, lelki feltöltődést kívánok a "könyv" olvasása közben!