Imádkozzunk egymásért

Az ember nagyszerű képességei közé tartozik, hogy tudással rendelkezik, hogy gondolkodni, érezni tud és van akarata, amely szerint cselekszik. Mindezen képességek között talán az akarat a legnagyobb. Az imádság nagyszerűségében felülmúlja még az akaratot is, hiszen az akarat csak annyit ér, amennyit el tud érni. Az igazi imádság azonban a legnagyobb eredményeket éri el. Valójában az imádság teszi lehetővé az igazi, gyümölcstermő életet.

Szívbéli imádságunk megmozdítja Isten hatalmas karját. Isten végtelen nagy szeretete a szívéig ér el, amely a világmindenség központja, és minden jó cselekedet végső rugója. Az imádság maga is cselekedet, amely Istent indítja cselekvésre. Előfeltétele pedig a hit.
Az egymásért való könyörgés, a közbenjáró imádság az ember legmagasabb rendű cselekedete, az imádkozás csodálatos formája.

A feltétel nélküli, igaz szereteten alapszik. Az önzés már a múlté, saját kívánságait félreállitotta az ember, kényelmét is feláldozta. Az egymásért imádkozó keresztyén ember odaadja önmagát másokért. Szobájába zárkózva, amikor senki sem látja és nem hallja, könyörög a felelőtlen bűnösökért, a langymeleg és szellemiekben szegény keresztyénekért, a megkötözött vakság vétkében lévőkért, sőt még azokért is, akik ok nélkül haragosai. Mennyből jövő áldást kér azok számára, akik ebben az életben soha nem fogják megtudni, hogy ki volt az, aki értük imádkozott. Ez a legtisztább szeretet és a mások javáért való legőszintébb odaadás, amire csak az ember képes.

Egy 18. századi teológus mondotta: „Semmi sem tanít meg úgy szeretni az embereket, mint az értük elmondott imádság. Ha tudsz egy emberért imádkozni, akkor feltöltekeztél mindazzal a jóval, amit érte tenni tudsz, akkor naponta és mindvégig megteszed érte mindazt, amit önmagadért tennél. Akkor megtapasztalod, hogy elhalnak benned alantas vágyaid, és nagylelkű és nemes szívű leszel”.

Az egymásért történő könyörgés gyakran a legkétségbeejtőbb helyzetekben lévőkért is folyik. Az imádkozó lélekben átöleli az egész világot. Aki másokért tud imádkozni, az hisz abban, hogy van Isten, aki megjutalmalmazza azokat, akik őszinte szívvel keresik Őt. A gyülekezetért való imádsággal nem vár addig, amig jobb idők jönnek. Nem vár addig, amig körülötte mindenki elkezd könyörögni az áldásért. Nem, hanem egyesül és buzgón imádkozik a mihamarabb bekövetkező isteni jóságért. Még ha körülötte a helyzet nem látszik is éppen ígéretesnek – ha mindazok, akik idáig megtagadták Istent, továbbra sem hajlandók elfogadni az evangéliumot, ha a fiatalok továbbra is csak a földi, mulandó dolgokat keresik, ha még a gyülekezetben is sokan csak az e világ dolgaival törődnek és ezzel másokat is elszomorítanak.
Az őszintén imádkozó ember tiszta szívből kívánja, hogy csakis Istené legyen a dicsőség. Semmi és senki más nem foglalhatja el a szent Isten helyét. Talán ez a közbenjáró imádság legkíemelkedőbb formája. Hű óhaja ímádságának, hogy nindenekelőtt és-fölött Isten dicsősége valósuljon meg, és Isten akarata legyen nyílvánvalóvá, mielőtt bármi is történne. Aki másokért ímádkozik, annak nemcsak a maga személyét kell a háttérbe szoritania, hanem azoknak az érdekeit is, akikért könyörög.

Gyakran hosszabb időre van szükség, amig valaki az imádkozásban le tud mondani a saját akaratáról, és őszintén el tudja mondani: Atyám, mindazonáltal legyen meg a Te akaratod. Sajnos, túlságosan gyakran nem is érkezik el idáig az imádkozó. Vajon nem ez az oka a sok meg nem hallgatott imádságnak? Ezért mondja Jakab apostol: „Kérítek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek.” (Jak 4,3).

Ha Isten nem úgy hallgat meg, ahogyan szeretnénk, akkor más terve van velünk. Ebben is kölcsönösen támogathatjuk egymást, ha együtt és egymásért imádkozunk. Minden imádkozás találkozás Istennel. Istentől senki sem megy el áldás nélkül, akár látható ez, akár csak jóval később ébredünk tudatára. Soha ne essünk kétségbe és ne engedjük el Isten kezét. Vannak életünknek olyan hullámai, amikben nehéz elkerülni a keserűséget és a hitetlenséget. Milyen sokszor megtapasztalhattuk viszont, hogy Isten nagyobb, mint hittük.
Imádkozzunk egymásért kitartóan, fáradhatatlanul. A közbenjáró imádkozó legdrágább mintaképe az Úr Jézus Krisztus, Aki még a keresztfán, az Őt megfeszítőkért is igy tudott imádkozni: „Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják mit cselekesznek.”