Itt vagyHelyi hírek, Belföldi hírek, Sporthírek

Helyi hírek, Belföldi hírek, Sporthírek


Eltűnt települések Dány térségében II.

Babati emlékkőBabati emlékkő
Az elnéptelenedett Szentkirályban a 19-20. században újra lakók jelentek meg, uradalmi major működött itt, Tápió-Szentkirály néven jegyezték. Az 1990-es évek elején a dányi önkormányzat  építési telkeket parcellázott ki, amelyeket majdnem kizárólag Erdélyből menekült, vagy áttelepült családok vásároltak meg.
Dány-Szentkirály faluban épített az Erdélyi Gyülekezet ökumenikusan, tehát a katolikus egyházzal közösen használt templomot. A templomot 1998. november 15-én együtt szentelte fel a két nagyváradi magyar egyházfő, Tőkés László református, és Tempfli József katolikus püspök.

Őszi íjásztalálkozó Dányban

3939

Képes beszámoló a Dányban megrendezésre került 2013-as őszi íjásztalálkozóról. A tavaszi sikeres íjászmegmérettetés után október 12-én, közkívánatra barátaink ismét összejöttek a dányi megszokott íjászpályán. Több, új cél várta vendégeinket, akik reméljük egy kellemes napot töltöttek el nálunk. Jövő tavasszal ismét találkozunk!

Magyar Camino Út (2013.10.04.) 3. rész: Szigetszentmiklós-Solt 130km

Magyar CaminoMagyar Camino A zarándoklatok kialakulásának hátterében az az elképzelés húzódik, hogy az Istenség egyes meghatározott helyeken megnyilatkozik, és hogy az itt bemutatott tiszteletadás, áldozat az ő számára kedves. A vallásos ember hisz abban, hogy Isten létét és közelségét a szent helyen jobban meg lehet tapasztalni és ,hogy ezeken a helyeken az Isten kegyelemadó szeretete valamiképp intenzívebben megnyilvánul.




Eltűnt települések Dány térségében I.

Középkori falu veremházakkalKözépkori falu veremházakkal
A 19. században Pesty Frigyes (1823-1889) történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja arra vállalkozott, hogy összegyűjti az ország településének helyneveit. A megyék vezetői a jegyzők feladatává tette a Pesty Frigyes által összeállított kérdőívekre történő válaszadást. A feladatnak a dányiak is eleget tettek 1864. január 27-én, majd 1865. december 21-én.

Magyar Camino Út (2013.10.04.) 2. rész: Szigetszentmiklós-Solt 130km

Magyar CaminoMagyar Camino
Emberi életünk egyik alapvető tapasztalata, hogy szüntelenül úton vagyunk. A hívő ember életében is megjelenik ez az élmény. Az élet zarándokút. A zarándok vándorok úton vannak egy bizonyos hely felé, valahova el kell jutniok.



Magyar Camino Út (2013.10.04.) 1. rész: Szigetszentmiklós-Solt 130km

Magyar CaminoMagyar CaminoBevezető:
A Magyar Camino zarándoklatról egy pár mondatot.Igény van rá, ez kétségtelen. Legalábbis azt látjuk, hogy mindenféle nagyobb hírverés, reklámozás nélkül.Hogy mi ennek az oka? Egyrészt nyilván a kihívás: az emberek szeretik a kihívásokat. Ilyen kihívás az, hogy a négy nap alatt le kell gyalogolni 130 kilométert, meg kell, meg lehet tapasztalni azt, hogy mit jelent a jól megszokott civilizációs környezetből kiszakadni, (majdnem) teljesen a természetre bízni magunkat, ahol aztán újabb kihívások érnek bennünket a lelki élet területén is, mert nem lehet úgy négy napot a természetben tölteni, hogy ne szembesüljek önmagammal, az Istennel való kapcsolatommal.

Nyertes pályázat az önkormányzatnál!

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Kókai állat és kirakodó vásár

Kókai állat és kirakodó vásár: 2013. október 12. (szombat)

Dány a Régió Plusz televízióban

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

"MAGYARORSZÁGI NÉPVISELETEK"

Isaszegi népviseletIsaszegi népviselet

Új időszaki kiállítás tekinthető meg az Isaszegi Falumúzeumban,
"MAGYARORSZÁGI NÉPVISELETEK"
címmel, mely 2013. szeptember 11-től látogatható és az Európai Kulturális Örökség Napjai tiszteletére készült el.

Újraindult a dányi webkamera

Újraindult a pillanatnyi időjárást mutató dányi webkamera, az Időkép oldalán:
http://www.idokep.hu/webkamera/dz99

Köszönjük Dóczi Zoltánnak!

Egy kis Hungaricum!

Gödöllő a város, aminek szíve van - Városimázs film

Gödöllő, a szívek városa - imázsfilm, a Rokkka együttes Hagyomány című dalára.

VI. Gödöllői vadásznap

Plakát 1Plakát 1
Plakát 2Plakát 2
2013. szeptember 15-én (vasárnap) hatodik alkalommal megrendezésre kerülő vadásznap részletes programjai a plakátokra kattintva olvashatók el.

Szentkirályi csapat a II. Dány-Szentegyedi játékokon

Dány-Szentegyed 2013Dány-Szentegyed 2013
A kupával, érmekkel és oklevelekkel hazatérő dány-szentkirályi lakosok képes beszámolója a 2013. szeptember 1-én megtartott
II. Dány-Szentegyedi Játékokról:
http://www.dany-szentkiraly.hu/index.php?option=com_morfeoshow&task=view...

Foto forrása:
www.dany-szentkiraly.hu

Szüreti Vigalom

MeghívóMeghívó

2013. szeptember 28. (szombat) 14.00 órától hagyományőrző szüreti felvonulás Isaszegen.
Kb. 17.00 órától hagyományőrző csoportok gálaműsora, majd szüreti bál várja az érdeklődőket a Dózsa György Művelődési Otthonban!
További információkért kattintás a meghívóra!

Kulturális Örökség Napja Isaszegen

MeghívóMeghívó

Ismét Kulturális Örökség Napja Isaszegen, több helyszínen "Vizek házai" 2013. szeptember 21.

Bővebb információ:
Nagyításért kattintás a meghívókra!
Meghívó-2Meghívó-2

Továbbá:
"Mozdulj Velünk Egyesület" elnöke:
Mészáros Gusztávné Piroska
Tel.: 06/30-4489-182
E-mail: meszarosgusztavne@gmail.com

x

11. Szecsői Futónap

TTATTA

11. Szecsői Futónap – 2013. szeptember 29.

A verseny célja:

Az egészséges életmód, a rendszeres sportolás – ezen belül a
hosszútávfutás-népszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség
biztosítása az amatőr és profi futók számára.

Tíz éves a Kárpátia Zenekar

Kárpátia zenekarKárpátia zenekar

Az egyik legnépszerűbb hazai nemzeti rockzenekar a Kárpátia zenekar 2003-ban alakult három fővel: Petrás János, Csiszér Levente, Bankó Attila, majd hamarosan csatlakozott a zenekarhoz Bíró Tamás és Galántai Gábor. 2011-ben két zenészt, Csiszér Leventét és Bíró Tamást  Bäck Zoltán és Szíjártó Zsolt  váltotta fel.