Itt vagyHelyi hírek
Helyi hírek
A Dányi Ifjúsági Fúvószenekar lengyelországi sikere
2013. június 1-2-án a Dányi Ifjúsági Fúvószenekar nemzetközi zenekari versenyen - Festiwal Orkiestr Dętych w Kozach "Złota Trąbka" - vett részt Lengyelországban, a sziléziai Gmina Kozy-ban.
A X. Nemzetközi Arany Trombita Zenekari Fesztiválról hazahoztak két díjat is, egy arany diplomát, és a legjobb külföldi zenekarnak járó díjat. Gratulálunk nekik!
Grassalkovich templomok III.
A Grassalkovich uradalom az 1700-as évek végén a korabeli Pest megye 22 település és 21 pusztájának határában mint egy 135 ezer kh-on terült el. A központ Gödöllő lett. Grassalkovich Antal az 1744-ben épült barokk stílusú kastélyból igazgatta az uradalmat, amely élete alatt szépen gyarapodott.
"Éld át a múltat!"
KORONÁZÁSI HÉTVÉGE JÚNIUS 8-9.
Koronázási Nosztalgiavonattal a „királyi pár” társaságában, Gödöllőre a frissen felújított „Királyi Pullman kocsiban”.
Az eseményre Nosztalgiavonat érkezik a budapesti Nyugati pályaudvarról.
Szombaton 11 órától díszes koronázási menet indul a Királyi Várótól a kastélyig.
Megtalált élet
Szekeres Mihály atya új-hatvani, a Szent István Király Templom plébánosa, aki ebben az esztendőben ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját!
Szekeres Mihály diakónust 1988. június 11-én szentelte áldozópappá Marosi Izidor váci püspök. 2013. június 2-án tartja ünnepi ezüstmiséjét Dányban.
Szekeres Mihály a Hatvanhoz viszonylag közeli Dányban született.
MEGHÍVÓ: EMLÉKEZÉS ÁRPÁD-HÁZI SZENT KINGÁRA
"Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom."
Apostolok Cselekedetei 3, 6.
EMLÉKEZÉS ÁRPÁD-HÁZI SZENT KINGÁRA
,,Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet.'' (Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel a szülés előtt.)
Az Együttműködés Isaszegért Egyesület és az Isaszegi Falumúzeum
szeretettel meghívja Önt és kedves családját,
a középkori Szent Márton-templomban 2013. június 8-án, 15 órakor kezdődő lengyel délutánra!
XIX. Jász Világtalálkozó, Jászberény
Az idén június 21-23. között tartják meg Jászberényben 19. alkalommal a Jász Világtalálkozót. A jászok életében közel két évtizede meghatározónak számító társadalmi esemény a találkozó. A jászok nagyszabású randevújának évente más-más település adott otthont. A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. 2013-ban ismét Jászberény lesz a házigazda.
VI. Tápió-menti Hagyományőrző és Strand Fesztivál
VI. Tápió-menti Hagyományőrző és Strand Fesztivál
2013.június 22.
bővebben:
http://www.toalmas.hu/images/tapiomenti_fesztival_2013.jpg
Grassalkovich templomok II.
Gödöllői Kastély-templom belső
A Helytartótanács utasítására Pest-Pilis-Solt vármegyében 1733-ban elvégezték az egyházak állapotának a felmérését.
A Helytartótanács 1733. ápr. 14-én kelt levelét 1733. ápr 27-30-án tárgyalta a közgyűlés. Ebben arról volt szó, hogy Grassalkovich azt állította, Kerepes, Isaszeg, Csíktarcsa, Zsidó, Csömör, Ecser, Soroksár falvakban épített templomot és ennek következtében ezekre kegyúri jogot kért.
Grassalkovich templomok I.
Grassalkovich Antal a felvidéki Ürményben (ma Mojmírovce) született 1694-ben. Tanulmányai befejeztével ügyvédi esküt tett, majd ügyész lett, később Althann Mihály Frigyes váci püspök által az egyházmegye ügyvédje és jószágigazgatója.
Kis idő elteltével királyi jogügyiigazgató, koronaügyész lett. 1731-ben már királyi személynök, majd megkapja a bárói rangot. 1743-ban királyi titkos tanácsosi rangot és grófi címet kapott. 1748-ban kinevezték a királyi kamara elnökének és elnyere a koronaőri tisztséget, több megyében töltött be főispáni tisztet.
Meghívó Megint kőanyóka és kőapóka kiállításra
Szeretettel várnak minden érdeklődőt Magyar Judit Mária : Megint kőanyóka és kőapóka című kiállítás megnyitójára 2013. május 18-án (szombaton)15.00 órára Falumúzeum-Nagytarcsa Múzeumkert u. 21. szám alá.
A kiállítás június végéig tekinthető meg, időpont egyeztetéssel a 70/379 8262-es telefonszámon.
Álláshirdetés
A dányi Széchenyi István Általános Iskola 2013 szeptemberétől angol nyelvtanárt keres határozott idejű kinevezéssel.
Érdeklődni:
Magyar Hősök Napja 2013
Május utolsó vasárnapján, 26-án tartanak országos megemlékezéseket és tisztelgést azon hős magyar katonák emlékére, akik életüket áldozták a magyar haza szolgálatában.
A háborús emlékműveknél megemlékeznek azokról a névtelen hősökről, akik százezrével vesztek oda a háborúk poklában.