Itt vagyBelföldi hírek

Belföldi hírek


XX. Jász Világtalálkozó - Jászapáti 2014.

PlakátPlakát

A Jász Világtalálkozó a jász szokások és kultúra megismertetését, a jász öntudat megerősítését, a történelmi hagyományok ápolását szolgálja. A rendezvény keretein belül a jász települések, valamint testvér településeink lehetőséget kapnak képzőművészeti alkotásaik kiállítására, művészeti csoportjaik táncos, zenés produkcióinak bemutatására.
Az idén július 11-12-13. között 20. alkalommal tartják meg a strandfürdőjéről is ismert Jászapátin a Jász Világtalálkozót.

Muzsikál az erdő

LogoLogo

A 2014. június 28-án kezdődött Muzsikál az erdő 9 napos 9 helyszínen zajló összművészeti rendezvénysorozat óriási érdeklődésnek örvend. A klasszikus és népzenei koncert helyszíneit alkalmanként 3-400 fős zenét, kultúrát és erdőt szerető közönség látogatja meg.
Szeretettel invitáljuk Önöket a Mátra erdőségeibe, ahol a rendezvénysorozat utolsó két napján is igazán hangulatos programokkal várják az érdeklődőket.
A hétvégi két helyszín:
Július 5. Pásztó – Mátrakeresztes
Július 6. Tar-Fenyvespuszta

II. Palóc Világtalálkozó

Palóc logoPalóc logo

Idén a 680 éves évfordulóját ünneplő Gyöngyös város rendezi meg a Palócok találkozóját, II. Palóc Világtalálkozó néven. A találkozó célja a szétszórt palóc népcsoport, a palócföld összefogása, kulturális és hagyományőrző értékeinek bemutatása.
A háromnapos rendezvény (2014. augusztus 8-9-10.) programja alább olvasható.

Figyelem!

Kerékpáros zarándoklat Szentkútra!Kerékpáros zarándoklat Szentkútra!

Tarcal

Erzsébet kápolnaErzsébet kápolnaA Dányi Népfőiskola Tokaj-hegyalján az ország egyik legismertebb borvidék lankáin elterülő "Tokaj kapuja" Tarcalra látogatott.
Célja:

E.P. választás 2014.05.25

E.P. választás 2014.05.25. Dány.1 választó körzet.E.P. választás 2014.05.25. Dány.1 választó körzet.E.P. választás 2014.05.25. Dány.1 választó körzet.E.P. választás 2014.05.25. Dány.1 választó körzet.E.P. választás 2014.05.25. Dány.1 választó körzet.E.P. választás 2014.05.25. Dány.1 választó körzet.

Programajánló a hosszú hétvégére

MeghívóMeghívó
Szkíta napok a legbátrabb városban, Balassagyarmaton 2014. május 01-02-03-án. Részletes programok a "Programok" plakátra kattintva olvashatók!
ÖSSZEFOGTAK, EGYMÁST VÉDTÉK MINDEN BARÁTSÁGOS NÉPPEL! HÉRODOTOSZ leírásaiból is tudhatjuk, úgy hívták őket akkoriban még az ellenfeleik is: IGAZSÁGOS SZKÍTÁK!

Emlékezés József Attilára

Levegőt:
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;

Békemenet - 2014

Szombaton tartották meg Budapesten a 6. Békemenetet. A békemenet a CÖF (Civil Összefogás Fórum) egyesület menete a kormány mellett. Idén a menet a FIDESZ nagy-gyűlésével kapcsolódott össze.

Isaszegi programajánlat

/katt a nagyobb képért!//katt a nagyobb képért!/

Farsangi Batyus Táncház - Sülysápon

/katt a nagyobb képért!//katt a nagyobb képért!/

Választási Jótanács!

Egy jótanács!Egy jótanács!

Pest Megyei Kormányhivatal pályázati felhívása

Kedves Olvasóink!

Azalábbi képre kattintva elolvashatják a felhívást, és a mellékletben lévő csatolmányok letöltése után lehet jelentkezni a pályázatra.

/Katt a nagyobb képért!//Katt a nagyobb képért!/

Tájékoztatás a szén-monoxid veszélyeiről

Az alábbi tájékoztatás a szén-monoxid mérgezés veszélyeiről szól.
Tóth Tamás tű. szds., osztályvezető küldte a PMKI Gödöllői Katasztrófavédelmi Kirendeltség Katasztrófavédelmi Hatósági osztályáról.
Kattints a nagyobb képért!Kattints a nagyobb képért!

Ezeregyév történelmi tánc show

ExperidanceExperidance
2013. november 21. (csütörtök) 21.00 óra Művészetek Háza Gödöllő, Színházterem
További információk a plakáton!

Egy kis Hungaricum!

Gödöllő a város, aminek szíve van - Városimázs film

Gödöllő, a szívek városa - imázsfilm, a Rokkka együttes Hagyomány című dalára.

Tíz éves a Kárpátia Zenekar

Kárpátia zenekarKárpátia zenekar

Az egyik legnépszerűbb hazai nemzeti rockzenekar a Kárpátia zenekar 2003-ban alakult három fővel: Petrás János, Csiszér Levente, Bankó Attila, majd hamarosan csatlakozott a zenekarhoz Bíró Tamás és Galántai Gábor. 2011-ben két zenészt, Csiszér Leventét és Bíró Tamást  Bäck Zoltán és Szíjártó Zsolt  váltotta fel.

Meghívó kiállításra

/Kattints a nagyobb képért!//Kattints a nagyobb képért!/

Vasszigorral büntetnek júliustól

Július elsejével életbe lép Magyarország új büntető törvénykönyve (Btk.). Európa egyik legszigorúbb kódexének alapelve, hogy a büntetés igazságos, tettarányos és következetes legyen. E célok érdekében a törvénykönyv a súlyosbításon túl új büntetési nemeket és intézkedéseket is bevezet. Vegyük sorra a legfontosabb változásokat!
http://www.szabadfold.hu/aktualis/vasszigorral_buntetnek_juliustol